Tag Archives: vegetarianizmus

Ajánlott és nem ajánlott táplálkozási formák

Meggyőződésem, hogy élhetünk egészségesen vegetáriánus életmóddal és nélküle egyaránt, persze utóbbi esetében nem úgy, hogy összevissza eszünk mindent. A húsféléken kívül amúgy is rengeteg szabály van, amire tekintettel kell lennünk, ha egészségesek akarunk maradni. Az ismeretekre alapozott tudatosság a legfontosabb.

A vegetarianizmus különböző fajtái:

1. Húst nem, de halat, tojást, tejtermékeket fogyasztó „vegetáriánusok”

Ezek a „vegetáriánusok” csak idézőjelben szerepelhetnek, hiszen nem valódi vegetáriánusok, mert halat fogyasztanak. Táplálkozásukban a főszerep az egészségé, vagy esetleg az, hogy nem szeretik a húst. Még a legtöbb „vérbeli” vegetáriánus is elismeri a halhús emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatását.

Fogyasztható húsok

Ennek az írásnak nem az a célja, hogy a vegetarianizmust hirdesse, és az sem, hogy lebeszéljen róla bárkit is. Élhetünk egészségesen így is, úgy is, de az vitathatatlan tény, hogy rengeteg húsipari termék van ma a polcokon, amit még a kutyának sem szabadna odaadnunk. Sőt, a nagyobb részük sajnos ilyen. Nagyon meg kell tehát válogatnunk, hogy milyen húsféléket fogyasztunk.