Tag Archives: szokás
Pareto-elv az egészséges táplálkozásban
Szinte az élet minden területén érvényesül egy 80/20-as szabály, amely azt jelenti, hogy erőfeszítéseink csupán 20%-a adja az eredmények 80%-át. Nincs ez másképp az egészséges táplálkozás témakörével sem. Pareto-tól származik ez a híres képlet, aki egy olasz közgazdász volt, 1906-ban alkotta meg eredetileg a társadalmi egyenlőtlenségek szemléltetése kapcsán.
Aki kicsit kényelmesebb vagy lustább típus, esetleg túl elfoglalt minden részletre odafigyelni, hatalmas előrelépést tehet ennek a szabálynak az alkalmazásával.
Hogyan fejleszd szokássá a rendszeres gyümölcsfogyasztást?
Alakítsd ki a szokást, hogy minden reggel ébredés után gyümölccsel kezded a napot, így a „gondod” harmada meg van oldva. Azért csak a harmada, mert a nap folyamán minimum még két másik alkalommal „illik enni” nyers gyümölcsöt, lehetőség szerint olyan időpontokban, amikor nincs teljesen tele a gyomrunk, vagy éppen evés előtt állunk. Csomagolj minden nap a munkahelyedre vagy iskolába egy szem almát, banánt, és már meg is van a második adag. Ha kialakul a rendszeres gyümölcsevés szokása, úgyis hiányérzeted lesz, ha a három adagodat elfelejted elfogyasztani.
Véleményem szerint átlagosan napi fél kg nyers gyümölcs az ideáis mennyiség, amit el kell fogyasztanunk, ez az egészséges táplálkozás egyik legfontosabb alappillére.
Helytelen gyümölcsevési szokások
A túl sok finomított fehér cukrot, édesipari termékeket fogyasztó ember sajnos már nem érzi édesnek a gyümölcsöket, holott fruktózt (gyümölcscukrot) tartalmaznak. Sokan a rossz szokásaiknak köszönhetően képesek elrontani egy tál epret, málnát, mandarint azzal, hogy teleszórják finomított fehércukorral, vagy körbefújják tejszínhabbal. A cukornak ez a mesterséges formája haszontalan, üres kalória, gyakori és nagy mennyiségű fogyasztása akár cukorbetegséghez is vezethet. Ez is csak szokás kérdése, tanuljuk meg édesnek érezni azt, ami amúgy is édes!
Valóban olyan drága a gyümölcs, hogy nem tudsz rá költeni?
Ha nincs pénzed mangóra, papayára, ananászra, egyáltalán nem számít, egyél minden nap három almát, és máris rengeteget tettél az egészséged és fiatalságod megőrzése érdekében! Nem annyira fontos az, hogy milyen gyümölcsöt eszel, mint az, hogy egyél minden nap!
Ez annyira lényeges, hogy még egyszer leírom három felkiáltójellel. Nem annyira fontos az, hogy milyen gyümölcsöt eszel, mint az, hogy egyél minden nap!!!
Mitől egészséges a nyers gyümölcs?
Szerintem az emberek 99%-a egyből rávágná, hogy a vitaminoktól. Pedig óriásit tévednek. A gyümölcsök elsősorban a bennük található
-
enzimek
-
vitaminok
-
ásványi anyagok
-
egyéb növényi hatóanyagok (pl. flavonoidok)
együttes, egymást támogató hatásától egészségesek.
Az enzimekről általában elég halvány fogalmuk van embereknek, pedig ők a fiatalság és egészség egyik legfontosabb titkai. Több tízezer féle enzim létezik, mindegyiknek megvan a maga feladata.




